Jézusi hagyomány kutatás

 Igehelyek: Márk 2:23-28, I. Sámuel 21:1-6, III. Mózes 24:9, I. Sámuel 22:20, V. Mózes 23:25, Máté 12:1-6

 

„És lőn, hogy szombatnapon a vetések közt megy vala által, és az ő tanítványai mentökben a kalászokat kezdék vala szaggatni. Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik azt szombatnapon, a mit nem szabad? Ő pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt Dávid, mikor megszűkült és megéhezett vala társaival egybe? Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap idejében és ette meg a szent kenyereket, a melyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is? És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.” Márk 2:25-26

 

 „És Dávid elméne Nóbba Akhimélek paphoz. Akhimélek pedig megrettenve ment Dávid elé, és monda néki: Mi dolog, hogy csak egyedül vagy, és senki sincs veled? És monda Dávid Akhimélek papnak: A király bízott reám valamit, és monda nékem: Senki se tudja meg azt a dolgot, a miért elküldélek téged, és a mit parancsoltam néked; azért a szolgákat elküldém erre és erre a helyre. Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, a mi van. És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól. Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt, mikor elindulék, és a szolgák holmija is tiszta vala (jóllehet az út közönséges): azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben. Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak szent kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elől, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, a melyen az előbbit elvevék.” I. Sámuel 21:1-6

 

 Elsősorban az ároni papság számára volt fenntartva a kenyér:

 

„Azután legyen az Ároné és az ő fiaié, a kik egyék meg azokat szent helyen, mert mint igen szentséges, az övé az, az Úrnak tűzáldozataiból, örök rendelés szerint.” III. Mózes 24:9

 

A tévedés az, hogy Abajtár (Abiatár) nem volt főpap, talán a Sauli mészárlás után lehetett az, de itt a történetben Akhimélek van megemlítve:

 

„Akhitób fiának, Akhiméleknek egy fia azonban, a kit Abjáthárnak hívtak, elmenekült, és Dávid után futott.”

I. Sámuel 22:20

 

A Márk szövegének ezt a részét el is hagyja, a többi evangélista, vagyis kihagyják, azaz korrigálják, az Abjatár főpapra való hivatkozás:

 

„Abban az időben a vetéseken át haladt Jézus szombatnapon; tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és enni. Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt cselekszik, a mit nem szabad szombatnapon cselekedni. Ő pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett vala ő és a kik vele valának? Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szentelt kenyereket, a melyeket nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, a kik ő vele valának, hanem csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek? Mondom pedig néktek, hogy a templomnál nagyobb van itt.” Máté 12:1-4

 

 Ugyanakkor ki kell térnünk itt a szombatra is, hiszen ráadásul még a farizeusoknak is olyan dolgot tulajdonítanak, mintha nem ismernék ők se az írásokat, hiszen a kalásztépés szabad volt a mózesi törvény szerint:

 

„Ha bemégy a te felebarátod vetésébe, kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod vetésébe.” V. Mózes 23:25

 

 A farizeusok állítása ütközik a mózesi törvénnyel. Jézus itt nem szegi meg a szombatot. A farizeusok minden bizonnyal a II. Mózes 20:10-re hivatkoznak, ahol a törvény tiltja a munkát szombaton. Ám a mózesi törvény nem terjed ki arra, hogy a kalásztépés munka lenne. Jézus arra hivatkozik, hogy a papoknak joguk van megszegni a szombati munkaszünetet a IV. Mózes 28:9 szerint igen komoly munkát végeznek szombaton is. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sokminden utal arra, hogy a történet nem történt meg, tehát egy tanmese, amelynek szimbolikus allegórikus magyarázata egyszerű: a magvetőnek le kell szakítania a kalászt, hogy a kalászból nyert magot fel tudja használni, újabb kalászokhoz, azaz, a régi gyükezetek vezetői felemelik szavukat, ha egy új közösség a tagjait a régi egyházból szakítja ki, mint ahogyan Jézus leszakítja a búzakalászt.