Jézusi hagyomány kutatás
A Messiás passiótörténete 2.
A 22 és a 69 zsoltár felhasználása
A 22. zsoltár szintén jelentős szerepet játszik a Messiás történetben.
A messiás kicsúfolása és a fejek hajtogatása
„embereknek csúfja és a nép útálata.” Zsolt. 22:7
„És a nép megálla nézni. Csúfolák pedig őt a főemberek is azokkal egybe” Lukács 23:35
„A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket:” Zsolt. 22:8
„Az arramenők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván.” Máté 27:39
„Az arra menők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván és mondván” Márk 15:39
A köntösre való sorsvetés
Szintén a 22. zsoltárból való, mind a négy evangélium megírja, János és Máté megírja, a hivatkozást, amire alapozva írják meg, hogy az írások beteljesedjenek:
„Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek” Zsolt. 22:19
„Minek utána pedig megfeszíték őt, eloszták az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének.” Máté 27:35
„Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, a mely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek.” Jn. 19:24 és Lukács 23:34 és Márk 15:24.
Jézus utolsó szavai a kereszten
Ima kezdte, szintén egy részlet a 22. Zsoltárból.
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Zsolt. 22: 2 Márk 15:34, Máté 27:46
Ecet
A 69. zsoltár párhuzama alapján ecetet kell innia:
„szomjúságomban eczettel itatnak vala engem” Zsolt 69:22
„Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom. Vala pedig ott egy eczettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg eczettel, és izsópra tévén azt, oda vivék az ő szájához.” Jn. 19:29 +Máté 27:34, Lk. 23:36
Csontjai nem töretnek meg
A János evangélium egyik szerkesztője is úgy tekint Jézusra, mint áldozati bárányra:
Jn. 1:29, 36 „Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!” „És ránézvén Jézusra, a mint ott jár vala, monda: Ímé az Isten Báránya!”
Ennek megfelelően csontjai nem törethetnek meg, ezért hát a lábszárait nem törik el a kereszten, a Mózesben megírt előírásokra alapozva. „csontot se törjetek össze abban.” II. Mózes 12:46
az azonosítás, szintén a János evangéliumából:
„Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék.” János 19:36
A mózesi törvény szerint a kivégzett embert még aznap el kellett temetni (MTörv 21,22 kk.). Ezen a napon a temetéssel különösen sietni kellett, mert a húsvétnak - s egyszersmind a szombatnak is - előkészületi napja volt, amikor is naplemente után már semmi fajta nehéz munkát, így temetést sem volt szabad végezni. Mivel pedig a keresztre feszítettek rendszerint csak hosszú szenvedés után (volt eset, hogy 24 órán túl) haltak meg, azért kérik a zsidó főpapok Pilátust arra, hogy törjék össze a megfeszítettek csontjait. Egyáltalán nem életszerű az, hogy a római helytartó úgy cselekszik, ahogyan a megszállt, leigázott nép vallási vezetői akarják.